Minden ami fontos

Elhunyt Tóth Ferenc

Feri bácsi temetése 2018. február 20-án 10:45 órakor lesz az Új köztemetőben (1108. Budapest Kozma utca 8.)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Ferenc, Feri bácsi 2018. január 31-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékét örökké őrizzük

Tóth Ferenc 1949. február 13-án született Budapesten. Zenei tanulmányait a főváros, IX. kerületi zeneiskolájában kezdte 1959-ben. 1963-1967-ig a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola és Gimnázium növendéke, 1967-től a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója. 1970-ben szerzett rézfúvós tanár dipolomát. Két év sorkatonai szolgálat után 1972-ben kezdett tanítani a Dunakeszi Zeneiskolában egészen 2009-ig, nyugdíjba vonulásáig. Már 1972-ben megszervezte és vezette a zeneiskola fúvósegyüttesét, később fúvószenekarát. 1990-től 2017-ig a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület művészeti vezetője. 1999-ben fúvószenekari karmesteri diplomát szerzett.

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search