Minden ami fontos

Újból lesz ütőképes magyar hadsereg?

Vagy csak modernizálunk?

Új, magyar szakemberek által összeszerelt fegyvereket kaptak a Magyar Honvédség katonái. Benkő Tibor honvédelmi miniszter – december 11-én, kedden a fővárosban - hangsúlyozta, a most átadott tízezer fegyver mérföldkőnek számít a hadsereg fejlesztésében.

A miniszter a budapesti Petőfi laktanyában elmondta, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program szerves része a hazai hadipar újjáélesztése, amely képes magyar gyártmányú fegyverekkel ellátni a hadsereget, a rendőrséget, s minden fegyveres testületet. „Egy olyan haderőfejlesztési programot indítottunk el, amelyben első a katona, ezért a katonák egyéni felszerelésével kell kezdenünk ezt a programot” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az új egyenruha mellé most megérkeztek az új lőfegyverek is. Ezek az eszközök a legkorszerűbb, XXI. századi, kipróbált fegyverek, amelyeknek egyelőre az összeszerelése folyik Magyarországon a kiskunfélegyházi fegyvergyárban. Hamarosan érkeznek azok a gépsorok is az üzembe, amelyekkel megkezdődhet a fegyvergyártás – fűzte hozzá.

A cseh licenc alapján készült P-07 és P-09 típusú pisztolyok, BREN 2 típusú gépkarabélyok és SCORPION EVO 3 típusú géppisztolyok első darabjait elsőként a katonai rendészek vehették kézbe, de hamarosan minden katonai alakulatot ezekkel szerelnek fel. Benkő Tibor szavai szerint a katonák felszerelésén túl a technikai eszközök fejlesztése is folyik már a Magyar Honvédségnél. Példaként megemlítette, hogy felújították a helikoptereket, s a forgószárnyasokból újakat is vesznek. Már megérkezett négy szállító repülőgép, s megkezdik a szárazföldi erők technikai eszközeinek beszerzését. „Tehát valóban mérföldkőhöz érkeztünk, büszkék lehetünk erre, és elmondhatjuk, hogy (…) csak rajtunk múlik, hogy az ütőképes Magyar Honvédség – a katonáink révén – valóban eléri azt az elvárt szintet, amellyel biztosítani tudjuk Magyarország és a magyar emberek biztonságát, hiszen ez az elsődleges és a legfontosabb cél” – hangsúlyozta a miniszter.

https://honvedelem.hu/cikk/113828_uj_fegyverek_a_magyar_katonaknak

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search