Minden ami fontos

Pedofil jelent meg Dunakeszin?

Korábban Veresegyházról közöltünk hasonló híreket!

Fiatal lányokra vadászik egy pedofil férfi Dunakeszin, aki autójából szólítja le a kiskorúakat, hogy akarnak-e pénzt keresni.

A Tényekben számoltak be arról a 40 év körüli férfiról, aki piros Mazdájával járja Dunakeszi utcáit, hogy fiatal lányokat cserkésszen be. Egy 18 évnél fiatalabb tini azt mesélte, hogy épp barátnőjével sétált, amikor a pedofil megjelent, majd leszólította őket. Később, amikor egyedül volt, ismét összefutott a perverzzel, aki ajánlatot tett neki.

A megkérdezett kriminológus szerint érdemes odafigyelni a részletekre, mert nagyon sokat megtudhatunk így az adott személyről.

„Meglehetősen amatőrnek tűnik ez a dolog, hogy vaktában szólít le gyerekeket. Fogalma nincs, hogy a gyerekek kicsodák, hogy futnak-e a szüleikhez, futnak-e a rendőrséghez, tehát ez egy esztelen és meggondolatlan vállalkozás. Valószínűleg valami nagyon, nagyon dilettáns ember műve” – mondta a Tényeknek Németh Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy minden esetben hívni kell a hatóságokat.

Lengyel Kata pszichológus szerint a pedofil feltehetőleg magának akart örömet szerezni, ezért pedig még fizetni is hajlandó lett volna. 

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/pedofil-dunakeszi-nyomozas-fiatalok-auto-leszolitas/zfcpelq?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Következő TV-műsorok

Események nem találhatóak

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search