Dunakeszi is a kiemelt filmforgatási helyszínek közé tartozik! Most épp a reptéren forgatnak.

Naponta átlagban 5 helyen forgatnak Magyarországon

Kétezernél is több filmforgatási célú közterület-használati kérelem érkezett be tavaly a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) Zrt.-hez, és a filmvilág hazai helyszínek iránti érdeklődése az idén sem esett vissza: július közepéig az ezret is meghaladta az engedélyigénylések száma. Egy átlagos napon országszerte legalább öt különböző helyen forgatnak – írta a Világgazdaság pénteken.

A filmalapnak tavaly benyújtott kérelmek közül mintegy 1900-nál Budapestet jelölték meg, vidéki helyszínekre valamivel több mint száz engedélyt kértek, idén pedig már 900 fővárosit és száz vidékit. Utóbbi kategóriában kiemelkedik Szentendre, Esztergom, Vác és Dunakeszi, Budapesten pedig az Andrássy út, a Szabadság tér, a Szent István-bazilika környéke, a Feneketlen-tó, a Villányi út, a Döbrentei tér és a Várkert Bazár közkedvelt – ismertette a lap az MNF-től kapott adatok alapján.

A magyarországi közterületek népszerűségét egyebek mellett olcsóságuk is adja. A világörökségi területek forgatási napidíja alig kétezer forint négyzetméterenként, a főváros kiemelt turisztikai helyszíneit már 800 forintért is meg lehet kapni, a vidéki helyszínekre pedig 200 forinttól adnak engedélyt a cikk szerint. Az MNF kiemelte, hogy a díjtételek mértékének megváltoztatása csak a vonatkozó  törvény módosításával lehetséges, de nincs tervben ilyen kezdeményezés.

https://24.hu/belfold/2018/08/03/filmforgatas-magyarorszag/

 

Következő TV-műsorok

16dec.
2018.12.16 10:00
Váci Egyházmegyei Hradó
22dec.
2018.12.22 20:00
Váci Egyházmegyei Hiradó

Sportesemények

Események nem találhatóak
Állás

Csomagoló munkakörbe versenyképes jövedelemmel keresnek munkatársakat Fótra!

Hirdetések

Professzionális zenekarok hangosításától a házi diszkóig mindenben profik vagyunk!

Állás

Dohányboltba, dunakeszi munkahelyre munkatársat keresünk 8 órás munkaidőre!

Dunakeszi, Veresegyház, Fót Göd városok hírei és hirdetései!

Dunakeszi Járás hírportálja!

Pest megye 5. számú egyéni választókörzet városainak tudósítója!

Keszi Channel: hírek, hirdetések Kábeltelevízión és interneten!

2120. Dunakeszi Fő út 70.
Postacím: 2122. Dunakeszi Pf. 7.


Fax: +36 (27) 392 193
Tel.: +36 (20) 222 9990

© 2018 Keszi Channel

Search